Környezettudatosság a hétköznapokban





A Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület szervezésében került lebonyolításra 2011. szeptember 20-án Jászberényben a VÁSÁRHELYI ISTVÁN NAP. Célja az volt, hogy a város neves természettudósára emlékezve ráirányítsa a város ifjúságának és felnőtt lakosságának a figyelmét a környezettudatos életmód szükségességére és lehetőségeire a hétköznapokban. A programsorozat öt kiemelt részből állt. A legnagyobb tömeget a „Környezettudatos életmód a hétköznapokban” címmel három helyszínen tartott előadások mozdították meg, amelyeken együttesen mintegy 300 fő vett részt. Az előadók (Dr. Kárász Imre egyetemi tanár /a környezettudományi tanszék vezetője/ és Polák Péter miskolci középiskolai tanár /főiskolánk egykori hallgatója/) interaktív módon, sok szemléltetéssel érzékeltette a téma aktualitásait. A terepgyakorlattal kombinált, Zagyva vetélkedőn a város valamennyi általános és középiskolájából 21 ötfős csapat vett részt. Hat állomáson számoltak be a Zagyva földrajzi helyzetével, élővilágával, életközösségeivel, környezeti állapotával és a városban betöltött szerepével kapcsolatos ismereteikről és a vetélkedő útvonalán spontán megfigyelt tapasztalataikról. Korcsoportonként a 3-3 legjobb teljesítményt nyújtott csapat és a legeredményesebb 1-1 iskola értékes jutalomban részesült.


A város legszebb és legcsúnyább részeinek bemutatására a „Jászberény objektíven át” digitális fotópályázaton volt módja külön kategóriában a város ifjúságának és felnőtt lakosságának. A beérkezett 158 pályamunka jelzi az érdeklődést. Az ünnepélyes díjkiosztásra - a Vásárhelyi István munkásságát bemutató fotókiállítás megnyitójával együtt -  kora délután a Lehel Vezér Gimnázium galériájában került sor. Külön szekcióban a díjazott és érdekesebb Jászberényről most készült 20 képet is kiállították.


A Tűzliliom Egyesület gondozásában Kárász Imre szerkesztő munkájával elkészült egy 28 oldalas kiadvány is, ami Vásárhelyi Istvánnak, Jászberény híres szülöttének munkásságát mutatja be. Méltó emléket állít a tudósnak és érzékelteti az utókor tiszteletét és megbecsülését Vásárhelyi iránt. A kiadvány bemutatására a Vásárhelyi kiállítás megnyitóján került sor.


A program a „Jászberény funkcióbővítő integrált településközpont fejlesztése” című projekt (ÉAOP 5.1.1./D-2F-2009-0003) keretében a KÖRNYEZETTUDATOSSÁGOT elősegítő rendezvénysorozatként valósították meg.



A rendezvény további képei megtekinthetők a KÉPGALÉRIÁBAN.